Mégsem megyen út Sávolyra
Visszavonja az állami sztrádaberuházó azt a közbeszerzési felhívást, amit a sávolyi Balatonringhez vezető út megépítésére írt ki – értesült az Index. Az állami cég ezt megerősítette, mondván: nincs meg a pénz az út építésére, és az ügy már nem kerül a kormány elé márciusban.
A sávolyi Moto GP-pálya építését támogató állami kezdeményezések újabb dominója dőlt el: lapunk értesülései szerint mégsem épül meg az eredetileg tervezett módon, közpénzből a Balatonringet a 7-es főúttal összekötő út. A kivitelező kiválasztására az állami sztrádaberuházó, a NIF Zrt. március elején írt ki közbeszerzési eljárást, ám lapunk értesülései szerint az ajánlati felhívást napokon belül visszavonják.
Az Index forrásai szerint az állami útépítő cégnél – ahogyan több más állami társaságnál is [1] – már korábban szívesen kihátráltak volna az ügyből a projekt támogatásának jogi aggályai és várható következményei miatt. Úgy tudjuk, a NIF eleve csak egy minisztériumi elvárás, egy decemberi keltezésű levél nyomán írta ki a közbeszerzési eljárást a múlt héten.
A lap értesülését megerősítette Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója. Mint elmondta, már eldöntötték, hogy az ajánlatkérési felhívást visszavonják, ez a visszavonás a jövő héten jelenik meg. Megjegyezte azt is: cégüknek a közlekedési tárca 2009. december 3-i keltezésű levele rendelte el az útépítési tender kiírását. A minisztériumi levélben 2010. június 26-i dátum szerepelt befejezésre elvárt határidőként.
A most még érvényes tenderfelhívás szerint az állami költségvetés terhére megvalósuló beruházás két részből állna. Egyfelől át kellene építeni nagyjából hétszáz méteren az M7-es autópálya sávolyi csomópontjának összekötő ágát, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7-es főúthoz. A második feladat egy 250 méter hosszú földút átépítése aszfaltburkolatú műúttá.
A pályázati felhívás szerint a munkával idén június 15-re kellene elkészülni, ami útépítéssel foglalkozó szakemberek szerint szinte lehetetlen elvárás, ahogyan az egyik szakértő fogalmazott, "ez egy nagyon szigorú, nagyon nehezen betartható határidő". Az eredményhirdetést ugyanis április 29-re, a szerződéskötést május 19-re tervezték, ami akkor is szinte tarthatatlan határidő lett volna, ha nem lenne bekódolva a rendszerbe az, hogy a közbeszerzési eljárás eredményét – mint az elmúlt időben számos más út- vagy vasútépítési tenderét – megtámadják.
Maga a NIF is úgy érzi, hogy csak nagyon feszített tempóban épülhetett volna meg az út a minisztériumi elvárások szerint kiírt tender alapján. Az állami útépítő cégnél ráadásul úgy látták, hogy a beruházás finanszírozása sem biztosított. Ez a projekt ugyanis várhatóan nem kerül be a kormány ügyrendjébe március 31-ig – márpedig ez előfeltétele lett volna annak, hogy áprilisban eredményt hirdethessenek. Ezért a NIF élt azzal a közbeszerzési törvényben foglalt jogával, hogy az ajánlattételi határidőig visszavonja a tenderfelhívást – mondta Fazakas Orsolya.
ZIPP.hu a Facebookon is
Nézz bele gyűjtőoldalainkba!
Címkefelhő
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 19. hét
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei 20. hét
- Alekosz
- Btk.
- Coop
- Fidesz közeli vállalkozók
- GYEMSZI-OGYI
- George H. W. Bush
- Hungarian Business Leader Forum
- József főherceg
- Keso Kft.
- Magyartanárok Egyesülete
- Móri ügy
- NATO csúcs
- Nemzeti Védelmi Szolgálat
- NetHangulat
- Orbán édesapja
- Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium
- Szikra László
- VV
- abortusztabletta
- banki adósság
- banki tranzakciós adó
- családbarát
- csekkadó
- előzetes regisztráció
- földbérpályázat
- főszezon
- gazdasági kudarc
- gyorshajó
- inasképzés
- kintlevőség
- kisiklott tehervonat
- kiszolgálás
- kközvélemény
- közmunkás
- matolcsyzmus
- melegvíz
- média-stereplők
- oligarcha bizottság
- ombudsmani vizsgálat
- oroszlánmajmok
- plágiumügy
- szakiskolák
- számadatok
- társkereső
- vaságshow
- Állampolgári Jogvédő Liga
- államadósság elleni háború
- érettségiző diákok

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés