Sólyomnak nem tetszett a csoportos keresetindító törvény
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényt - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényt, mely a csoportos keresetindítás lehetőségének bevezetésére irányult. Az államfő a törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, és erről levélben tájékoztatta Katona Bélát, az Országgyűlés elnökét.
A törvény a csoportos keresetindításra ad lehetőséget. A köztársasági elnök szerint a törvény előkészítetlen, rendelkezései elnagyoltak és visszaélésre adnak lehetőséget. A törvényjavaslat átdolgozásának szükségességére a törvényjavaslat parlamenti vitája során az igazságügyi minisztérium államtitkára is felhívta a figyelmet. A törvénnyel szemben a Magyar Ügyvédi Kamara, a Budapesti Ügyvédi Kamara, valamint számos országos gazdasági és kereskedelmi szövetség kifejezte aggályait. A köztársasági elnök kifogásolta emellett azt is, hogy egy ennyire új perjogi intézmény 30 nap elteltével hatályba lépne. Erre sem a bíróságok, sem az ügyvédi kar nincs felkészülve.
Legfrissebb a rovatban
- A jövő évi költségvetés sarokszámait követeli az MSZP
- Jávor Benedek: a parkolási rendszer átláthatatlan
- Megtakarítást ígér az MSZP fővárosi egészségügyi programjában
- Fejlesztésre szorul a turizmus a szállodások szerint
- Már tárgyal a jövő kormányzati terveiről a Fidesz-KDNP
- Az új jogalkotási törvény is napvilágot lát az idén
- Újabb pereket vesztett a BKV
- Lehetetlen küldetés: nem vizsgálható a kampányígéretek valóságtartalma
- Két mandátumra számít a Somogy Polgáraiért Egyesület
- Októberi pártesélyek

Szóljon hozzá!
Bejelentkezés